A Nyugat-Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében számos településen működik legénycéh. Ennek előzményei a 18. század végére vezethetők vissza. Régen a legénycéh fő feladata az érdekvédelem, ezen belül a vándorlegények gyámolítása, munkaközvetítés és a beteg legények segélyezése volt, ma a népszokások fenntartása, megismertetése a cél.
Kapuváron és más településeken is egy vagy több utca tartott fenn egy kocsmát, itt tevékenykedett egy-egy legénycéh.

Közéjük idegen nem nagyon keveredett, vita esetén ugyanis a kések is előkerülhettek, nem véletlenül nevezték akkoriban bicskásoknak a kapuvári legényeket – elevenítette fel a múltat Csitei Gábor. A legénycéh élén a legénybíró állt, a pénzügyekkel a kulcsár foglalkozott, a szabályzatban rögzített elvek és viselkedési előírások betartására pedig a botmester ügyelt. Ezek a tisztségek ma is megvannak a Kapuvári Legénycéhben.

A hagyomány szerint a céhekbe évente egyszer, előzetes jelölés alapján választottak új legényeket. Őket a legényavatás előtt puhaboknak nevezték. A fel nem avatott legény bejelentkezett a céh gyűlésén, és ha a legények támogatását megkapta, választott egy keresztapát, aki felkészítette a hétpróbára. Ezek a fizikai, szellemi, ügyességi, logikai feladatok a paraszti munkákhoz kapcsolódtak. Ha megfelelt a puhab, akkor bekeresztelték a legénycéhbe. A beavatási szertartáson átesett fiúkra a közösség úgy tekintett, mint felnőtt, felelősségteljes férfira.